Parazita reinkarnációmról

Most számolom, mikor már nem érdemes, parazita reinkarnációmról az évekkel, e leléttel, az elmúltakkal, s a ki sem keltekkel, mert még kell, bár többnyire, ötventől ennyire, a fenének sem kéne!

Jelezgetek a parazita reinkarnációmról, ma még minősíthetetlen jövőt remélve.

Nem mondom meg mennyit, mennyire, s e ponton pontosan, mennyihez érve. Ez az én, keservem és a környezetem sérve.

Á, csak felnagyítja a szokás mérte ünnep, jele még csak mélyen van, s az önsajnálaton és az emlékeztetőn kívül nincs jelentősége. Az időm így is leteremni látom, tükrömön, szeretteimen, és a fakuló világon. A termékünk kivárom, lejegyzek, felnevelek, csodáimat, hibáimat, és máshoz süket sikereimet, szókép szabta ritmusomba zárom. Mozgat a világon.

Ez a születésnap meg olyan ma is, ahogy sikeredett, most már hova zizegjen, tervezzen, ünnepeljen, ki korasietett, két hónappal előbb született? Egy mosoly és úri köszönet, a fenti mindeneknek, és a szerencsének, hogy az életem belülről evett, és kedvemre hazudozhatom a felejtett éveket. De szoros a sors, sorolja, hajtja a megbánt esélyeket, hogy a belsőket magamnak éltem, így meghagyta verébhajszának, a külsőségeket!

Igaza van, létem átiratáért, magammal, őt is becsaptam, s linkre számolt örökifjan, verssel a farkamban, kihagyom, a ráncokból tákolt dicsőségeket! A szülinapomon meg ne tromfoljátok, hogy xx didi méret, meg dicsővég úgysem lehet!

De ha mégis, akkor rátok hagyom az akkori ezeket!